Sűrű napok - ülök, nő a fogam, itt a karácsony

Az elmúlt napokban annyi minden történt velem, amennyi már hosszú hónapok óta nem. Először is itt a karácsony – születésem óta még nem éltem meg ilyen felfordulást! Az ünnep jeleként a felnőttek még az ebédlőbe is beraktak egy fát – mintha kint nem lenne belőlük elég. A fa alá pedig szerda este ajándékok kerültek, melyek egy részét én kaptam. Állítólag a Jézuska hozta, habár én senkit sem láttam. Majd jövőre jobban odafigyelek – a nagyok ugyanis azt mondták, ő minden évben elhozza az ajándékait. Merthogy ez az ő szülinapja. És ilyenkor nem mi viszünk neki ajándékot, hanem ő hoz nekünk. Néha kacifántos ez a nagyok világa...
Mint ahogy minden rendes féléves baba, már én is ülök. És nem is akárhogyan! Az üléssel már két-három hete intenzíven ismerkedek, az elmúlt napokban pedig már nem is kell engem tartani, szekérvárral körberakni, hogy el ne dőljek. Ülök, keményen. Ahogy a nagyok csinálják.:)
A legjobbat pedig a végére: az elmúlt hétvégén eldurrantottam egy igazi nagy meglepetést. Elkezdett nőni a fogam! Elsőnek a jobb alsó metszőfogam mászott elő. A körülöttem élő nagyok szerint ez nagyon hamar történt, a rokon gyerkőcök nagy része erre több mint egy évig várt. Illetve a szüleik vártak rá, ugyanis nekünk babáknak ez csak nyűg. Habár én jól viselem, nem bőgök miatta, nem lázasodtam be, nem kakilom tőle össze magam. Más babák allítólg ilyeneket is szoktak csinálni egy-egy fog megjelenése láttán. Én szüleim szerencséjére nem.
Szépen lecsücsültem, és megvan az első fogam is. Mi lesz, lett a következő lépés? Hamarosan ezt is megírjuk.:)

Féléves lettem

Június 15-én este avacsora után apuka és nagyapa este leültek focimeccset nézni, anyuka és nagymama pedig elvonultak beszélgetni. A csehek már 2-0-ra vezettek a törökök ellen, amikor anyuka megszólalt: fájdalmai vannak. Amelyek nem múlnak. Jó lenne benézni a kórházba, hátha... Közben Arda Turan 15 perccel a lefújás előtt szépített, mi pedig beültünk a kocsiba. A biztonság kedvéért elindultunk Pozsonyba. Terézke a haskóban, a csehek a negyeddöntőben.
Felértünk, anyukát kivizsgálták és bent fogták. Állítólag még nem fog szülni, semmi gond, majd három hét múlva, ahogy tervbe van véve. Időközben az ügyeletes orvos és Nihat Kahveci úgy döntöttek, változtatnak a dolgok állásán. Terézke megszületett, a törökök pedig továbbjutottak.
Ma hajnal 3 óra 45 perckor telt el hat hónap azóta, hogy először hallattam a hangomat. A 2,9 kg kilós és 49 centi magas kis Terézkéből fél év alatt 8 kilós és 63 centi magas nagylány lett. Eddig hál Istennek egészséges vagyok, szüleim pedig nagyon örülnek nekem. Kell ennél több?

Ellenségem, a szúnyog

Zúgnak. Amint ránk borul a sötétség, búgnak. Vadászni indulnak. Csak arra várnak, hogy kényelmesen ágyikónkba huppanjunk, lekapcsolódjon fejünk fölött a villany és jönnek. Van úgy, hogy nem is egyedül.
Még csak pár hónapja vagyok a világon, de egy nagy ellenséget már sikerült találnom. Vagy ő talált meg engem? Szőrös, vékony kis dög, mely friss, üde, fincsi, B-negatív típusú véremet issza. Immáron hónapok óta.
Szüleim mindent megtesznek, hogy kiirtsák, ám ez szinte lehetetlen. Mindig találni egyet-egyet, amely túlél mindenféle gyilkolászást és az éj leple alatt, monoton hangon búgva támadásba lendül. A hozzám hasonló babák pedig ilyenkor szinte védtelenek. Emberek: irtsátok ki a férgeteket!

Névadó, avagy egy kis retró

Múlt héten megtartották „szocialista keresztelőmet“ is, amit más néven névadásnak is hívnak. A községi hivatal minden évben két-három alkalommal meghívja az újszülötteket és szüleit egy hivatalos akcióra, ránk most került sor. Összeröffent 13 baba – köztünk egy ikerpár is –, hogy meghallgassuk a polgármester néni szép beszédét, az ovisok kultúrprogramját, majd végül kapjunk egy virágot és kétezer koronát. Mert megszülettünk.
A rendezvényre délután kettőkor került sor a hivatal esketőtermében. Annak idején a szociban itt kötöttek hivatalosan esküt az egybekelendők, mivel a templomi csak amolyan „magánakciónak“ számított. A terem ennek megfelelően elég szoci kinézetű is volt. Kettőkor, mikor már minden baba, mama és papa (belőlük is eljött néhány) elfoglalta a helyét, bebaktatott a helységbe három néni. Az egyik a lemezlovas szerepkörében (a sarokban lévő hifin indította be a zenei aláfestést), a másik a „műsorvezető“ szerepében (ő úgy nézett ki, mint akinek megették a reggelijét), középütt pedig a polginéni. Ő mondott egy beszédet is, majd sorban kihívták a szülőket, írják be magukat az emlékkönyvbe és vegyék át a kétezer koronát tartalmazó borítékot – közben a szignójukat firkantó szülő babáját átvette a polginéni (így engem is), valószínűleg azért, hogy meggyőződjön, nem vagyunk műanyagból… A pénz mellé kaptunk egy szoci kinézetű szegfűt is – ezzel teljessé vált a retrófíling, habár a nekünk jutó szekfű nem vörös, hanem fehér volt –, majd végezetül az ovisok előadtak néhány számot. Kellemes kis lötyögés volt.:)
Még egy érdekes jelenségre felfigyelhettem. A szülők, annak ellenére, hogy majdnem mind beszéltek magyarul, babakollégáimmal szlovákul kommunikáltak – ezen nagyon elcsodálkoztam. Mintha a kis pofiknak nem lenne joguk megismerniük felmenőik anyanyelvét. Az ovisok szintén szlovákul szavaltak, a három hivatali néni pedig szintén csak szlovákul beszélt hozzánk (pedig állítólag ők sem szlovákoknak születtek). Apuci „mély“ latinismeretével erre azt mondaná: sic transit gloria mundi. A fene tudja, mit jelent ez, de majd talán egyszer megtanulom én is…

Margóra - szavazás

Csupán megjegyezném, hogy már csak négy napig lehet szavazni blogoldalamon (aztán persze lehet, hogy bevetem az ismert trükköt és meghosszabítom az „akciót“, de erre senki se vegyen mérget). Ez az első szavazás, melyet ide felbiggyesztettem. A kérdés egyszerű: meglátogattál már engem?

Aki nem tudja, hol lehet szavazni, nézzen a monitora bal oldalára, a képem („Kukucs! :)“ felirattal) alatt megtalálja. Köszönöm! :)

Nagylánynak kiságy

Növök, fejlődök. Ez egy megkérdőjelezhetetlen tény. Ennek egyik legújabb tanúbizonyságát a hétvégén tapasztalhattam meg - s nem csak én, de szüleim pénztárcája is.:) Lassan kinövöm bölcsimet, így szüleim kiságyat voltak kénytelenek venni. Szombaton elmentek a svéd bácsi által üzemeltetett bútorboltba, ahol megvették új fekhelyemet. Még aznap összeszerelték és ki is próbálhattam. De csak pár perc erejéig, mert a matracot a használati utasítás alapján ki kellett tenni 24 órára a friss levegőre. Vasárnap estétől viszont már az új ágyikómban alszom.:)

Kassai látogatók

Az elmúlt hétvége gazdag volt az eseményekben. Nagy nap volt a kassai nagyszülők számára is, akik először láthattak engem újra élőben a keresztelőm óta.
Pénteken érkeztek – stílusosan repülővel – Pozsonyba, majd nyomban este meg is néztek engem egy röpke látogatás keretében. A féli dédnagymamál aludtak, ám szombaton is velem játszottak, majd vasárnap egy ebédre voltak hivatalosak a dédivel együtt. Érdekes volt látni, mennyi élő ősöm van még. Azt hiszem, ezt a tényt jól meg kell becsülnöm! Négy nagyszülő, három dédszülő. Ja és persze a két szülő. Nem sok babábak adatik ez így meg.
A kassai nagyszülők játszottak egy jót velem, s úgy éreztem, ha tehették volna, haza is vittek volna engem.:) Csak pechükre apuka csomag nélküli repjegyet rendelt nekik, a fedélzetre pedig legfeljebb 5 kilós pakkot lehet felvinni. Én pedig már több mint 6 kilót nyomok...:)

Ui: fotóalbumom természetesen folyamatos frissítés alatt áll.

Nulla egész három szakaszos

Így fogom majd néhány év mulva tanulni az alapiskolában annak a számnak a megnevezését, melyet 0,3333333333-nak jelölünk. Nem egy tized, tehát tizedes, sem egy század és így százados, de egyenesen egy egész szakasz hármas a tizedesvessző mögött, és valószínűleg ezért lett végül szakaszos a magyar elnevezése. Vagyis egy szakasz több, mint egy tized vagy egy század?...
A lényeg, ma pontosan ennyi éves lettem. Vagyis négy hónapos. Eddigi sikereim: megtanultam gagyogni, mosolyogni, jó nagyokat nyáladzani, éjszaka kitartóbban zaklatni szüleimet. Kaptam fülbevalót – és hozzá átlőtt füleket. 2,9 kilóról (ami a kórházból történő hazaengedésem pillanatában már csak 2,7 kg volt) 6,6 kilósra nőttem. Vagyis híztam. De ilyenkor ezt még lehet.:) Emellett pedig gazdagabb lettem két védőoltással. És sok-sok mosollyal és szép szóval, melyeket az engem meglátogató bácsiktól és néniktől kaptam.
A tegnapi nap sem múlt el esemény nélkül, ugyanis tegnap ünnepeltem életem első névnapját. Utólag is: éljenek a Teréziák!:)

Boldog születésnapot!

Én még csak hónapokban számolom földi ittlétem idejét – illetve az az időt, mióta kiengedtek a mindent eltakaró nagy haskóból –, mások már években. Sok-sok évben. Szinte belegondolni is furcsa, milyen lehet az, ha valaki 20, 45 vagy 76 éves. Én meg itt pöttöm alig négy hónaposan (vagyis 0,33 évesen) motyorgok magamnak a bölcsőben. S milyen meglepő vagy mégsem, de tény: így is körülöttem forog a világ. Hm, vajon meddig?...

Ezt a hosszú apropót csak azért vetettem képernyőre, hogy leírhassam az elmúlt hétvége egyik fő eseményét: szombaton anyukám években számított mérföldkőhöz érkezett. Már több mint negyedszázada van ezen a világon. Én ezúton is szívből gratulálok neki: további boldog és sikeres negyedszázadokat anyuka! És minden kisterézkének ilyen jó anyucikát kívánok!:)

Újabb képek a neten!

Büszkeséggel jelenthetem, hogy apukámnak sikerült magát végre kimotyognia, és több hetes szünet után újabb képeket tett fel rólam az internetre. (Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy úgy tűnt, vírusos lehet a fényképezőgép memóriakártyája, de lehet, hogy ezt csak apukám találta ki, hogy „megmagyarázza“, miért késett ennyit a fotók felcsapásával...) Ezeken a képeken továbbra is olyan jól mutatok, mint a korábbiakon.:)

Emellett elárulhatom: újabb meglepetéssel készülünk az irántam érdeklődők számára, de hogy pontosan miről lesz szó, az maradjon még titok. Máskülönben nem lenne meglepetés.:)
A képek a megszokott helyen érhetőek el - itt.

Igazi kislány lettem!

Ma délelőtt Szencen megkínzattam, ám ez a rövid kis tortúra feltétlen szükséges volt ahhoz, hogy elmondhassam magamról: igazi kislány lettem!

De még mielőtt belemélyednék a részletekbe, elnézést szeretnék kérni kedves visszatérő olvasóimtól, amiért sok héten keresztül megvárakoztattam őket/magukat/titeket. Minden blogger életében elérkezik az a pont, amikor elgondolkodik a jövőn, webnaplója írásának értelmén. Az elmúlt napoban sikerült lezárnom ezt a komoly blogfilozófiai dilemmát és így újra rendszeresen kívánom megosztani olvasóimmal élményeimet. Egy hétköznapi kislány hétköznapi történeteit.:)

Időközben már három hónapos is elmúltam, többet nyomok hat kilónál, növök mint a csóvány – ahogy errefelé mondják. (A szönci töszöm-möszöm beszédet nem értők kedvéért: csóvány egyenlő csalán.) Szüleim pedig úgy határoztak: itt az ideje, hogy látható jele legyen nemi identitásomnak. Ma délelőtt egy szenci ékszerboltban megtörtént az esemény, mely ezt bebiztosította: az üzlet egyik elárúsítónője egy Pierre Richard-filmre jellemző elfuserált stukkerre emlékeztető alkalmatossággal keresztüllőtte a... nem a szívemet, nem is a haskómat, de a jobb fülcimpámat. S hogy még nagyobb legyen a huncutság, ezután a bal fülem is megkapta a magáét. Büszkeséggel jelenthetem ki ugyanakkor, hogy ezúttal sem hoztam szégyent szüleimre. Szemeimben elmorzsoltam ugyan egy-két könnycseppet és pár másodperc erejéig szólásra nyitottam ajkamat, de jelenetet a rémséges pisztoly láttára sem rendeztem le! Szinte pár szusszanással elintéztem az ügyet, s így a két elárusítónő meglepetten konstatálhatta: ilyen baba is ritkán fut be ide, amely nem bömböli tele az étert egy fülcimpakilyuggatás miatt. Igen, igen, előre is köszönöm az elismerő kommenteket.:)

Az első mosolyok

A hozzám hasonló kisbabák abban a rendkívül kedvező helyzetben vannak, hogy gyakorlatilag a legcsekélyebb és legtermészetesebb cselekedeteikkel is nagy örömöt tudnak szerezni szüleiknek. Én például az utóbbi napokban elkezdtem mosolyogni. Mondjuk úgy, hogy tudatosan mosolyogni. Vasárnap reggel anyuka pedig már azzal a hírrel ébresztette apucit, hogy a „baba rámmosolygott“. Már nem csak „úgy“, de szépen, tudatosan – szólt az újság. Aztán ezt az örömöt a nap folyamán apukának is megszereztem, őreá is rásomolyogtam. És fokozatosan a többi, engem körülvevő emberre.
Néha mennyi kevés is elég a nagy boldogsághoz! Hajrá kisbabák, mosolyogjunk sokat!

Orvosoknál jártunk

A napokban kicsit kimozdultam otthonról. Na nem egyedül, vittem a szüleimet is. Vasárnap elkocsikáztunk a helyben lakó dédszüleimhez – sokmindenre nem emlékszem ebből a látogatásból, mert a szüleim az előszobában hagytak a kocsiban, én meg bosszúból végigaludtam a vendégeskedést. A dédik nyomban hozzá is fűztek, a „kicsi tiszta olyan, mint az Ivettka volt“ – kicsi alatt itt engem kell érteni, Ivettka pedig az anyukám –, betolják és ő szépen végigalussza az egész ittlétet. Na de kérem én, mit kell ezen csodálkozni? Én egy kulturált, jó baba vagyok, aki nem csinálja fölöslegesen a bordelt!

Tegnap orvos bácsinál és néninél jártunk. Apuci emiatt szabadságot vett ki, hogy autóval tudjon minket szállítani. Délelőtt Bazinba mentünk, ahol az ortopédorvos bácsi megnézte, nem lesz-e csípőficamom. Nem lesz. Anyukámék szépen pelenkáznak, minden rendben. Délután aztán újra gépkocsiba ültünk és irány Szenc, az én személyes orvosom! A néni megnézett, megmért – figyelem!, már 3 700 grammot nyomok! – és elmondta, amit már régen tudok: minden rendben van velem, egészségesen fejlődök. Csak így tovább! Az utóbbi napokban egyébként – amint a kép is elárulja – kissé kipattogtam. Orvos néni azt mondta, ez ilyenkor természetes, nem kell megijedni. És hát a meleg is megteheti a magáét.

Juppi, egy hónapos vagyok!

Szerdán megünnepeltem életem első születésnapját. Na jó, természetesen nem vagyok még olyan vén – egy éves! –, csak egy hónapos, de azért ez is már szép kis kerek kor, amit illik megünnepelni. Mivel tortákat és sütiket állítólag még nem papálhatok, be kellett érnem az anyatejjel. Látszólag már kezd kicsit uncsi lenni, hogy minden nap ugyanaz a felhozatal, de én egyenlőre elégedett vagyok vele. Ízlik. Mindent, amit anyuka kitermel nekem, megiszok. Az utolsó cseppig.
Az elmúlt napokban volt pár látogatóm is, lassan kezdenek csordogálni az újabb érdeklődők. Habár az okosok szerint az első hat hétben még nem nagyon kéne látogatókat fogadnom. Vasárnap a szüleim „bemutattak“ a falunak is, másfél óráig kocsikáztunk kint. Pár perc után annyira belefáradtam az útazásba – pedig nem is én toltam a kocsit –, hogy átaludtam az egész kiruccanást. Szerdán aztán eljött a nagy nap! Apuka egy fehér rózsával lepett meg engem, melyet decensen mellém tett az ágyikómba – még jó, hogy álmomban nem forgolódok, mindjárt beleakadtam volna. Állítólag anyuka is kapott egyet, de én azt nem láttam. Ő már szokott álmában forgolódni, így az ő rózsáját nem az ágyba rakták. Hát mit mondjak, milyen érzés egy hónaposnak lenni? Semmi különös, de örülök, hogy nekem is részem lett valami ilyesmiben. Riasztó viszont belegondolni, hogy vannak, akik már többszázszor magasabb kort is megéltek! (Anyuka például 297 hónapnál, apuka pedig már 343-nél tart! Hogy a nagyszülőkről már ne is beszéljünk...) Ennyire vének már?:) Én még nem akarok megvénülni!

Keresztény lettem

Vasárnap keresztény lettem. Ez volt életem egyik következő fontos állomása. Az ünnepségre megjöttek a távolabbi nagyszüleim is, és egy rakás olyan bácsi és néni látott és fogdosott össze aznap, akikről addig azt sem tudtam, hogy léteznek. Nagy a rokonság.:)

Péntek délután megjöttek a kassai nagyszüleim, a nagybácsimmal és a potenciális nénikémmel együtt. Megnéztek, megsimogattak, rámcsodálkoztak, örültek nekem – mondhatnánk: semmi új a nap alatt. Így kell ezt az újszülöttekkel. Szombat délután szintén ellátogattak hozzám, majd vasárnap már feje tetejére állt a ház. Fél egykor megejtettük a keresztelőt, és hogy a kissé már elbizakodott szüleimet (akik azt hiszik, én nagyon jó baba leszek) móresre tanítsam, a szertartás nagy részét végigbőgtem. Persze, nem magától jött az ötlet, nyomott az általam frissen kiprodukált kaki a pelusban – de hát mitől bőgjön a gyerkőc, ha nem ettől?
A keresztelő után hazamentünk, én az egyik szobába, a vendégek a másikba. Anyuci megetetett, én pedig szinte végigaludtam az egész délutánt. Közben megdajkált a féli dédnagymamám is – akit szintén most láttam először –, megszeretgéltek a keresztszüleim, nagybácsikáim... Szóval jutott nekem a jóból aznapra éppen elég.:)
Hétfőn aztán visszazökkentünk a hétköznapokba. Apuci munkában, anyuci otthon velem. Én pedig már hangosabban tudok bőgni, mint az első két héten. És ha valami baj van, már nem csak az orrom alatt motyorgok, nagyon is hangot adok nemtetszésemnek: „enni akarok“, „bekakáltam“, „fáj a haskóm“! Egy szó mint száz: igazi kisbaba lettem. Hopp, hogy el ne feledkezzünk róla: igazi keresztény kisbaba lettem.:)

Vihar a biliben

Az utóbbi napokban látszólag inaktív voltam. Pedig nem, csak a szerda éjjeli villám – melynek következtében csütörtök estig nem volt villany – és egyéb, előre nem látható technikai jellegű akadályok miatt nem tudtam internet elé jutni. Rövidebben: nem tudtam ellógni a szülőktől, mindig rám figyelnek.:)

Kedden anyukám haskójából kiszedték az öltéseket, babakocsit vettek nekem – apuka emlegetett valami fogadást, amelynek köszönhetően a haverjai vesznek nekem kocsit, de ennek betar(tat)ása eléggé irreálisnak tűnt... – új rucikat kaptam. Szerda éjjel életem legnagyobb viharát éltem át – pontosabban aludtam át, csak a szüleim és nagyszüleim gyujtogattak gyertákat és reménykedtek, nem tesz (sok) mindent tönkre a vihar, én közben nyugodtan szundikáltam. Csütörtökön nap közben nem volt áram, de mivel én anyatejre és nem áramra működöm, ezt nem különösebben érzékeltem. A felnőttek persze ilyen apróságból is marha nagy ügyet tudnak csinálni.
Tegnap délután meglátogattak minket a leendő keresztszüleim és végre személyesen is megismerkedhettem az unokatesómmal, Vikivel. Hozzám képest kegyetlen nagy csaj, pedig csak kilenc hónappal idősebb tőlem - egy évfolyamba fogunk majd járni. Hogy egy osztályba is-e, az majd kiderül.:) Tegnap este meglátogattak a nagybácsimék is, majd nagyon mély álomba merültem. Olyan mélybe, hogy éjjeli 11-kor anyuka és a nagymama próbáltak hosszú perceken keresztül felkelteni, merthogy már szopnom kéne. Csak apuka protestált, hagyjanak, addig örüljenek, míg alszok. Mintha megérezte volna, hogy a nagy felverés után egyhamar nem alszok majd vissza...:)

A nagy semmittevés

Vasárnap elérkezett az a nap, amikor semmi új sem várt rám és én sem kívántam semmivel sem meglepni a szüleimet. Csak tettük a nagy semmit. Aludtunk, ettünk, aludtunk, ettünk. Néha pedig egy kicsit odazendítettünk.

De hogy ne múljon el ez a nap sem érdekesség nélkül, belinkelek ide egy különböző szülési módokat bemutató kis videós összefoglalót (itt a link, ide tessék kattintani!). Én az első módon - császármetszéssel - jöttem világra, habár az én anyukámat nem altatták el, csak haskótól lefelé érzéstelenítették. Így végig magánál volt, ahogy előturkáltak engem belőle.:) A videók egy részét csak erősebb idegzetű blogolvasóimnak ajánlom, de az összeállítás tartalmaz egy "mókás" esetet is - szülést az Ikeában...

Megfürödtem

Szombat. Szabad nap. És fürdés. Szüleim szombat délelőtt Szencen vettek nekem egy szép kék kádacskát, és azt igérték nekem, abban csak én fürödhetek.:) Estefelé meg is lett az első pancsikázás. Késő délutánra már eléggé elfáradtam, este sem akaródzott felkelnem, de szüleim mindenképpen meg akartak fürdetni - pedig én tiszta voltam!:) "Csúf" módon álmomban levetkőztettek, "bedobtak" a kádamba, én meg nem győztem csodálkozni, hogy ez meg mi! (Még sírni is elfelejtettem!) A kórházban is fürdettek már, de az más volt. Nem a szeretteim, nem otthon, nem a saját kádacskámban. A tegnapi volt az első igazi pancsikálás! A fürdetés után pedig mindenféle illatos olajakkal és krémekkel kentek be. Nem csak a popómat, az egész testemet. Éjszaka megsajnáltam szüleimet és egyszer sem bőgtem nekik. Fáradtak voltak, hát aludjanak.:)

Az első éjszaka a szüleimmel

Tegnap tehát hazaengedtek a kórházból. Ezen én is egy nagyot csodálkoztam, mert a szomszéd szobában fekvő baba is aznap született, mint én, ugyanúgy - császármetszéssel -, mint én, ő mégis bent maradt még. Talán azért, mert neki még nem ment olyan jól a szopás, mint nekem, s elég sokat bömbölt is...

Délben érkeztem tehát meg, a nagybácsival és a nagymamival, és továbbra is minden körülöttem forog. Nyomban ki is próbáltam az új ágyikómat és a pelenkázóasztalt, amit direkt miattam csináltattak. Idáig minden tetszik.:) Délután hazajött munkából apuci is, így már együtt volt a család. Alig vártam ezt a pillanatot - végre megmutathattam, milyen szép hangom van! Éjszakáig több felvonásban, különböző intenzitással áriáztam, majd hagytam aludni a szülőket is. Reggelig még szoptam egy-kétszer, de alapjában azt hiszem, nem nagyon panaszkodhattak rám. Tegnap újabb pár néni és bácsi nézett meg engem. A nagybácsimon kívül e leendő keresztszüleimet is megismerhettem, és egy bácsit, aki pont úgy néz ki, mint a kassai nagypapám. Ők állítólag olyan fajta testvérek, akik ugyanúgy néznek ki - ez a másik bácsi itt lakik a szomszéd faluban. Ez tiszta jó, mert így a két sápi nagyszülőn kívül "látszólag" az egyik kassai is itt lesz a közelben.:)

Végre anyukával, végre otthon!

A tegnap nagy nap volt. Újra. Most olyan érzésem van, minden nap nagy nap - azelőtt kilenc hónapig csak vegetáltam a haskóban, néha megrugdostam anyucit, a szülők megsimogattak, beszéltek hozzám, az orvos nénik és bácsik mindenféle műszerekkel összetapizott (így is kitoltam velük, mert direkt úgy fordultam, hogy ne lássák, mi leszek:)), de alapjában véve unalmas volt az egész. Most meg pár nap alatt több történik velem, mint egész eddigi életem során!

Hétfőn megszületett, tegnap pedig már egész nap az anyukámmal lehettem. Kora reggeltől. És ő teljesen meg volt lepődve, hogy milyen rendes kisgyerek voltam - mintha nem az lenne a dolgom!:) No jó, leszek én még huncut is, de alapvetően azt várják tőlem, hogy jó legyek. Papáljak és csucsuljak. Én meg ezt is csináltam – három óránként szoptam egy jót, utána meg alukáltam. Anyuci este nem győzött dícsérni apukámnak, milyen jó voltam egész nap. Bizony, bizony, addig örüljetek, míg ilyen vagyok! Lesz ez még durvább is...:)
A tegnap tehát ilyen heppisen telt, ma pedig egy újabb kis csoda jött életemben. Hazamehetek!:) Eddig csak beszédből hallottam, milyen az otthon, a mi kis otthonunk, most viszont tulajdon két szép kék szememmel is megtekinthetem. A nagybácsim visz haza, mert apuka délben még dolgozik, de már alig várom, hogy meglássam, hol is fogok lakni. Remélem, sokkal szebb lesz, mint a kórház unalmas fehér falai.:) Következő bejegyzésemet már az otthoni gépünkről írom.:)
Végre otthon!

Megszülettem

Szüleim legnagyobb örömére hétfő hajnalban világra jöttem. Igaz, három-négy hetecskével hamarább születtem, de a nagyokosok úgyis azt szokták mondani, a lányok sietni szoktak. Úgyhogy ezzel tisztában kellett volna lenniük a kedves szülőknek. Ja, hogy nem tudkák biztosan, hogy leányzó leszek?...

Szóval világra jöttem a „gyönyörű“ ruzsinovi kórházban, mely Pozsony egyik „kies“ szocreál lakótelepén terpeszkedik. Az orvosokra és nővérkékre eddig nem lehetett panaszom, sőt, az első napon – mivel anyukám a császármetszés miatt nem kelhetett fel ágyából – még az apukámat és a sápi nagymamámat is beengedték hozzám. Megfoghattak ők is, megpuszilhattak. Apu mondjuk lehetett volna előrelátóbb is, és megborotválkozhatott volna a tiszteletemre, de ismerjük be, ő sem aludt valami sokat hétfő reggelre. És ha már meglátogattak, egy képsorozatot is csináltak rólam - itt a link rá.
Most boldog vagyok, mert már megszülettem. Anyukám szoptatni is kezdett, szerdán már bömböltem neki egy jót – marhára megijedt :) – és a délután meglátogató nagymami azt is megállapította, hogy már sárgulok. Nem, nem szenvedek sárgaságban, ez ilyenkor normális – az orvosok szerint. Ma, csütörtökön pedig már kora reggeltől anyukám mellett vagyok egész nap. És várjuk mind a ketten, hogy már végre hazamehessünk. Otthon állítólag anyuék mindent a feje tetejére állítottak, kifestették miattam a szobánkat, új bútort vettek belé és még autót is vásároltak az én kedvemért! Rohadtul elkényeztetnek... Apukám világ életében rühellte a kombikat, de miattam mégis egy ilyet vettek. Minden körülöttem forog!:) (Erről terveim szerint majd majd még bővebben is beszámolok.)
Most mennem kell, mert jönnek a nővérkék. Terveim szerint holnap is lelépek pár percre a számítógép mellé és írok majd valamit. Addig is minden jót!:)