Igazi kislány lettem!

Ma délelőtt Szencen megkínzattam, ám ez a rövid kis tortúra feltétlen szükséges volt ahhoz, hogy elmondhassam magamról: igazi kislány lettem!

De még mielőtt belemélyednék a részletekbe, elnézést szeretnék kérni kedves visszatérő olvasóimtól, amiért sok héten keresztül megvárakoztattam őket/magukat/titeket. Minden blogger életében elérkezik az a pont, amikor elgondolkodik a jövőn, webnaplója írásának értelmén. Az elmúlt napoban sikerült lezárnom ezt a komoly blogfilozófiai dilemmát és így újra rendszeresen kívánom megosztani olvasóimmal élményeimet. Egy hétköznapi kislány hétköznapi történeteit.:)

Időközben már három hónapos is elmúltam, többet nyomok hat kilónál, növök mint a csóvány – ahogy errefelé mondják. (A szönci töszöm-möszöm beszédet nem értők kedvéért: csóvány egyenlő csalán.) Szüleim pedig úgy határoztak: itt az ideje, hogy látható jele legyen nemi identitásomnak. Ma délelőtt egy szenci ékszerboltban megtörtént az esemény, mely ezt bebiztosította: az üzlet egyik elárúsítónője egy Pierre Richard-filmre jellemző elfuserált stukkerre emlékeztető alkalmatossággal keresztüllőtte a... nem a szívemet, nem is a haskómat, de a jobb fülcimpámat. S hogy még nagyobb legyen a huncutság, ezután a bal fülem is megkapta a magáét. Büszkeséggel jelenthetem ki ugyanakkor, hogy ezúttal sem hoztam szégyent szüleimre. Szemeimben elmorzsoltam ugyan egy-két könnycseppet és pár másodperc erejéig szólásra nyitottam ajkamat, de jelenetet a rémséges pisztoly láttára sem rendeztem le! Szinte pár szusszanással elintéztem az ügyet, s így a két elárusítónő meglepetten konstatálhatta: ilyen baba is ritkán fut be ide, amely nem bömböli tele az étert egy fülcimpakilyuggatás miatt. Igen, igen, előre is köszönöm az elismerő kommenteket.:)