Előző blogbejegyzésem végén feltettem a költői kérdést: ha szépen tudok már csücsülni és megvan az első fogam is, mi a következő lépés? Azok tippeltek jól, akik az evésre gondoltak.Eddig első látásra meglehetősen unalmas volt a napi étlapom, de én élveztem: tej, tej és tej. Anyatej minden mennyiségben. És minőségben is, tegyük hozzá, hiszen a pontos összetevők mindig aszerint változtak, anyuci mit evett aznap. Így néha jól megfacsarta a gyomromat, néha viszont nagyon jól elaltatott a tejecske. Karácsony napján viszont ezen a téren is nagy változások álltak be.
December 25-én elfogyasztottam életem első nem anyatej-jellegű étkét. Krumplikásával kezdtük. Másnap pedig megint ugyanaz volt a menü. Határozottan állíthatom, hogy az anyatejhez képest ez nagy visszalépés volt, de őszintén tegyük hozzá – ha Kinder-csokit kapnánk, az jobban ízlene attól az ételtől, melynél másat még nem ismertünk? Aligha. A burgonya után jött a sárgarépa, majd a rémes kinézetű brokkoli, pár nap után pedig már mixeltünk is: sárgarépa, krumpli, husi. Csibe és pulykahús.
Az elején nem nagyon tetszett az újítás, de egy hét után már beláttam, nincs más választásom. Vagy megeszem az új kajákat, vagy megetetik velem. Azóta viszont már jobbízűen papilok, anyuka büszke lehet rám.
