Az elefánt Afrikába ment

Pénteken többnapos nógatás után végre sikerült eljutnunk a pozsonyi állatkertbe. A kirándulás szépre sikeredett, még ha kissé szomorú is voltam, ugyanis elefánttal nem találkoztam.

A történet egy puzzle-összerakással kezdődött, ahol anyuci nagyban magyarázta nekem, hogy melyik állat micsoda, és hogy a képen látható hely valójában egy állatkert. Ezek után más választásom szinte nem is volt, minthogy kijelentsem: rendben, de akkor én szeretnék ilyet látni. Az összes képen látható állattal. Kedvencem az elefánt lett.
Ezután többnapos nyafogás következett szüleim részéről, benne a legvadítóbb kifogásokkal, hogy miért is nem mehetünk aznap állatkertbe: már sötét van, még korán van, esik az eső, fúj a szél, apukának munkába kell mennie stb. Péntek délelőtt végre ezek egyike sem fenyegetett, így elindult a család az állatkertbe.
A város túlsó részén található állatkertben valóban sok érdekes állatkát láttam, ám azt, amely miatt idejöttem, hiányzott. Az elefántot akármerre is kerestük, nem leltük, végül szüleim azzal a mesével próbáltak megnyugtatni, hogy az ormányos hazament Afrikába, mivel itt nem érezte jól magát. Mivel láttam, hogy sírás és nemtetszésem egyéb eszközökkel történő kimutatása sem oldja meg a helyzetet, beletörődtem kedvenc állatom hiányába, s délben hazaindultunk. Azzal, hogy remélhetőleg legközelebb olyan állatkertbe megyünk, ahol elefántot is látok.

Saját szobában

Tegnap este egy újabb mérföldkövet hagytam magam mögött. Elmentem szüleimtől.
Persze nem örökké és nem is hosszú időre, csak pont egy éjszaka erejéig. Két héttel azután, hogy beköltöztünk somorjai otthonunkba, tegnap este először aludtam a saját szobámban, külön anyukáéktól.
Tegnap délután én magam kértem aputól, vigyük át a kiságyat a gyerekszobába - amelyben a kiságyon, egy szekrényen, funky szőnyegemen és a játékaimon kívül még semmi sincs -, majd este mindenféle ellenkezés nélkül itt aludtam már el. Vacsi után átöltöztem, befeküdtem a kiságyba, apuci pedig elmesélte a malacka és a farkas, majd pedig a sápi, utána pedig a somorjai kakas történetét. Én pedig szép lassan elszenderültem.
Ma Zsófikával is nagy dolgok történtek: először fordult meg. Háton feküdt, s "önerőből" jobbra fordult. Két és fél hónaposan. Nem emlékszem arra, hogy én ilyen korán kezdtem volna.
De hogy én se maradjak el az újításokban a hugica mögött, ma este egy kis meglepetéssel szolgáltam. Míg anyuka Zsófikával volt elfoglalva, apuci pedig az autóból hordta fel a dolgokat, szép csöndben letoltam a harisnyámat és a bugyimat, ráültem a bilire, pisiltem, majd felálltam, megtöröltem a megtörölni valót, a bili tartalmát beleöntöttem a WC-be, majd lehúztam magam után. Anyukáék pedig csak néztek, hogy ez hogyan jutott az eszembe. Hát hogyan? Úgy, hogy már nagy vagyok...

Zsófika megszületett

Ma reggel értesültem a jó hírről, hogy végre megszületett a kistestvérem. Zsófika tegnap este háromnegyed 10-kor jött a világra, ugyanott, mint én - a ruzsinovi kórházban. Még az is lehet, hogy ugyanabban a szobában bőgtünk fel először.
De ami teljesen biztos, hogy mindez ugyanazon a napon történt - június 16-án. Így egyszerre fogjuk ünnepelni a születésnapjainkat.
Hamarosan indulunk a kórházba megnézni a kis csöppséget, így estére várhatóan a fényképeit is felbiggyeszthetem ide. (Apuci asszisztált a szülésnél - csoda, hogy annyi vér láttán nem zuhant össze... -, de csak mobillal tudott fotózni, mert a fényképezőgép elemei felmondták a szolgálatot. Pont a legrosszabbkor. A mobilból pedig nem tudta bejátszani a képeket. Hiába, az idősebb generáció már nem annyira ért a számítógépekhez, mint mi fiatalok...)
Zsófika méretei egyébként az első hírek szerint 3680 gramm és 51 centiméter. És mindehhez gyér fekete haj. Hamarosan saját szememmel is meggyőződhetek róla, ebből mi igaz.:)

Szép húsvétot!

Hamarosan itt a húsvét, így én is elkezdtem készülődni. Tojásokat festek, szokom a vizet és a kölnit. Habár ez utóbbit eddig is nagyon szerettem. Minden, ami krémre, kenőcsre, kence-ficére hasonlít, jöhet. Elvégre (kis)csaj vagyok, nemde?

A tojásokat befestem, majd utaznak velem. Az ünnepekre ugyanis Kassára készülünk, az ottani nagyszülőkhöz. Egy ideig ez lesz az utolsó „messzi“ látogatás, lehet, hogy idén többször már nem is kelünk útra, ugyanis a kis testvérkével állítólag nem lehet ilyen nagy útra indulni. Legalábbis egy ideig nem...

+1

Igen, nyártól többen leszünk. Négyen. Már nem én leszek a legkisebb, én is vigyázhatok valakire. A kistestvérkémre. Akit már most nagyon szeretek. Ha anyuka megengedi - és ő mindig megengedi -, megsimogatom, megpuszilom, meghallgatom, ha kell, segítek neki bekrémezni a kis jövevényt még eltakaró, egyre nagyobb haskót.
Eddig tudtommal csak egy fénykép készült róla. Ezen még nem hasonlít egy kisbabára, de állítólag majd fog. Csak várjam ki. Hát jó.
Második születésnapomra ajándékul kapok tehát egy kis rokont. A nevét még nem tudom, de már várom. Gyere, kistestvér!

Unokatestvérem született

Ma éjszaka, a nap elején, amikor még minden rendes baba és kisgyerek igaz álmát alussza, unokatestvérem született. Egy újabb kis unokatesó. Aki - minő meglepetés -, szintén kislány. Így már négyen vagyunk, kislány unokatestvérek.

Natália, Nati, Natálka fél 2-kor jött világra, s minimálisan egy dologban igen hasonlítunk egymásra: ő is nagyon meg szerette volna már ismerni a nagyvilágot, mert két-három héttel hamarább kéredzkedett ki anyukája haskójából, mint amikorra az orvosok jósolták és várták volna.
Vikinek így kistestvére lett, ami esetleg azzal fog járni, hogy most talán majd kevesebb ideje jut rám. Alig várom, mikor látogathatom meg a kis rokont. Ja, amúgy 2,8 kilót nyomott és 48 centi magas volt a születés pillanatában. Majdnem, mint én. :)
(A fotón épp Vikivel játszom, felettem keresztapa, a boldog apuka.)

Segítség, láz!

Belázasodtam. Nagyon rossz betegnek lenni. Az meg még rosszabb, ha azt sem tudjuk, mi miatt. Tegnap este már kissé meleg voltam, ma délelőtt 9-kor pedig már 38 és fél fokos lázam volt. Nagyjából úgy érzem magam, mint ezen a képen, amely szombaton, az „osztrák út“ alkalmával készült. Akkor még távolról sem voltam beteg, csak melegem volt, izzadtam, fáradt voltam, nem akaródzott és nem tudtam elaludni. Mint most. Csak ezúttal nem az Escort kombiban, hanem otthon. Segítség! Én az a boldog, nevetgélő kislány akarok lenni, akit megismerhettetek személyemben.

Persze, tudom, egy „kis“ láz miatt még nem dől össze a világ. Egy esetleges betegség miatt sem. Csak számomra ez kissé ismeretlen helyzet, eddig csak egy-kétszer volt hőemelkedésem – fogaim miatt –, mely viszont gyorsan el is tűnt. Most aligha ez az ok. Az elmúlt két-három hétben négy fogam is tolakodni kezdett, ezek nagy része már kint is van. Lázam pedig ezek miatt eddig nem volt.
Rossz betegnek lenni. Rossz lázasnak lenni. Remélem, nem tart sokáig.