Névadó, avagy egy kis retró

Múlt héten megtartották „szocialista keresztelőmet“ is, amit más néven névadásnak is hívnak. A községi hivatal minden évben két-három alkalommal meghívja az újszülötteket és szüleit egy hivatalos akcióra, ránk most került sor. Összeröffent 13 baba – köztünk egy ikerpár is –, hogy meghallgassuk a polgármester néni szép beszédét, az ovisok kultúrprogramját, majd végül kapjunk egy virágot és kétezer koronát. Mert megszülettünk.
A rendezvényre délután kettőkor került sor a hivatal esketőtermében. Annak idején a szociban itt kötöttek hivatalosan esküt az egybekelendők, mivel a templomi csak amolyan „magánakciónak“ számított. A terem ennek megfelelően elég szoci kinézetű is volt. Kettőkor, mikor már minden baba, mama és papa (belőlük is eljött néhány) elfoglalta a helyét, bebaktatott a helységbe három néni. Az egyik a lemezlovas szerepkörében (a sarokban lévő hifin indította be a zenei aláfestést), a másik a „műsorvezető“ szerepében (ő úgy nézett ki, mint akinek megették a reggelijét), középütt pedig a polginéni. Ő mondott egy beszédet is, majd sorban kihívták a szülőket, írják be magukat az emlékkönyvbe és vegyék át a kétezer koronát tartalmazó borítékot – közben a szignójukat firkantó szülő babáját átvette a polginéni (így engem is), valószínűleg azért, hogy meggyőződjön, nem vagyunk műanyagból… A pénz mellé kaptunk egy szoci kinézetű szegfűt is – ezzel teljessé vált a retrófíling, habár a nekünk jutó szekfű nem vörös, hanem fehér volt –, majd végezetül az ovisok előadtak néhány számot. Kellemes kis lötyögés volt.:)
Még egy érdekes jelenségre felfigyelhettem. A szülők, annak ellenére, hogy majdnem mind beszéltek magyarul, babakollégáimmal szlovákul kommunikáltak – ezen nagyon elcsodálkoztam. Mintha a kis pofiknak nem lenne joguk megismerniük felmenőik anyanyelvét. Az ovisok szintén szlovákul szavaltak, a három hivatali néni pedig szintén csak szlovákul beszélt hozzánk (pedig állítólag ők sem szlovákoknak születtek). Apuci „mély“ latinismeretével erre azt mondaná: sic transit gloria mundi. A fene tudja, mit jelent ez, de majd talán egyszer megtanulom én is…

Margóra - szavazás

Csupán megjegyezném, hogy már csak négy napig lehet szavazni blogoldalamon (aztán persze lehet, hogy bevetem az ismert trükköt és meghosszabítom az „akciót“, de erre senki se vegyen mérget). Ez az első szavazás, melyet ide felbiggyesztettem. A kérdés egyszerű: meglátogattál már engem?

Aki nem tudja, hol lehet szavazni, nézzen a monitora bal oldalára, a képem („Kukucs! :)“ felirattal) alatt megtalálja. Köszönöm! :)

Nagylánynak kiságy

Növök, fejlődök. Ez egy megkérdőjelezhetetlen tény. Ennek egyik legújabb tanúbizonyságát a hétvégén tapasztalhattam meg - s nem csak én, de szüleim pénztárcája is.:) Lassan kinövöm bölcsimet, így szüleim kiságyat voltak kénytelenek venni. Szombaton elmentek a svéd bácsi által üzemeltetett bútorboltba, ahol megvették új fekhelyemet. Még aznap összeszerelték és ki is próbálhattam. De csak pár perc erejéig, mert a matracot a használati utasítás alapján ki kellett tenni 24 órára a friss levegőre. Vasárnap estétől viszont már az új ágyikómban alszom.:)

Kassai látogatók

Az elmúlt hétvége gazdag volt az eseményekben. Nagy nap volt a kassai nagyszülők számára is, akik először láthattak engem újra élőben a keresztelőm óta.
Pénteken érkeztek – stílusosan repülővel – Pozsonyba, majd nyomban este meg is néztek engem egy röpke látogatás keretében. A féli dédnagymamál aludtak, ám szombaton is velem játszottak, majd vasárnap egy ebédre voltak hivatalosak a dédivel együtt. Érdekes volt látni, mennyi élő ősöm van még. Azt hiszem, ezt a tényt jól meg kell becsülnöm! Négy nagyszülő, három dédszülő. Ja és persze a két szülő. Nem sok babábak adatik ez így meg.
A kassai nagyszülők játszottak egy jót velem, s úgy éreztem, ha tehették volna, haza is vittek volna engem.:) Csak pechükre apuka csomag nélküli repjegyet rendelt nekik, a fedélzetre pedig legfeljebb 5 kilós pakkot lehet felvinni. Én pedig már több mint 6 kilót nyomok...:)

Ui: fotóalbumom természetesen folyamatos frissítés alatt áll.

Nulla egész három szakaszos

Így fogom majd néhány év mulva tanulni az alapiskolában annak a számnak a megnevezését, melyet 0,3333333333-nak jelölünk. Nem egy tized, tehát tizedes, sem egy század és így százados, de egyenesen egy egész szakasz hármas a tizedesvessző mögött, és valószínűleg ezért lett végül szakaszos a magyar elnevezése. Vagyis egy szakasz több, mint egy tized vagy egy század?...
A lényeg, ma pontosan ennyi éves lettem. Vagyis négy hónapos. Eddigi sikereim: megtanultam gagyogni, mosolyogni, jó nagyokat nyáladzani, éjszaka kitartóbban zaklatni szüleimet. Kaptam fülbevalót – és hozzá átlőtt füleket. 2,9 kilóról (ami a kórházból történő hazaengedésem pillanatában már csak 2,7 kg volt) 6,6 kilósra nőttem. Vagyis híztam. De ilyenkor ezt még lehet.:) Emellett pedig gazdagabb lettem két védőoltással. És sok-sok mosollyal és szép szóval, melyeket az engem meglátogató bácsiktól és néniktől kaptam.
A tegnapi nap sem múlt el esemény nélkül, ugyanis tegnap ünnepeltem életem első névnapját. Utólag is: éljenek a Teréziák!:)

Boldog születésnapot!

Én még csak hónapokban számolom földi ittlétem idejét – illetve az az időt, mióta kiengedtek a mindent eltakaró nagy haskóból –, mások már években. Sok-sok évben. Szinte belegondolni is furcsa, milyen lehet az, ha valaki 20, 45 vagy 76 éves. Én meg itt pöttöm alig négy hónaposan (vagyis 0,33 évesen) motyorgok magamnak a bölcsőben. S milyen meglepő vagy mégsem, de tény: így is körülöttem forog a világ. Hm, vajon meddig?...

Ezt a hosszú apropót csak azért vetettem képernyőre, hogy leírhassam az elmúlt hétvége egyik fő eseményét: szombaton anyukám években számított mérföldkőhöz érkezett. Már több mint negyedszázada van ezen a világon. Én ezúton is szívből gratulálok neki: további boldog és sikeres negyedszázadokat anyuka! És minden kisterézkének ilyen jó anyucikát kívánok!:)

Újabb képek a neten!

Büszkeséggel jelenthetem, hogy apukámnak sikerült magát végre kimotyognia, és több hetes szünet után újabb képeket tett fel rólam az internetre. (Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy úgy tűnt, vírusos lehet a fényképezőgép memóriakártyája, de lehet, hogy ezt csak apukám találta ki, hogy „megmagyarázza“, miért késett ennyit a fotók felcsapásával...) Ezeken a képeken továbbra is olyan jól mutatok, mint a korábbiakon.:)

Emellett elárulhatom: újabb meglepetéssel készülünk az irántam érdeklődők számára, de hogy pontosan miről lesz szó, az maradjon még titok. Máskülönben nem lenne meglepetés.:)
A képek a megszokott helyen érhetőek el - itt.

Igazi kislány lettem!

Ma délelőtt Szencen megkínzattam, ám ez a rövid kis tortúra feltétlen szükséges volt ahhoz, hogy elmondhassam magamról: igazi kislány lettem!

De még mielőtt belemélyednék a részletekbe, elnézést szeretnék kérni kedves visszatérő olvasóimtól, amiért sok héten keresztül megvárakoztattam őket/magukat/titeket. Minden blogger életében elérkezik az a pont, amikor elgondolkodik a jövőn, webnaplója írásának értelmén. Az elmúlt napoban sikerült lezárnom ezt a komoly blogfilozófiai dilemmát és így újra rendszeresen kívánom megosztani olvasóimmal élményeimet. Egy hétköznapi kislány hétköznapi történeteit.:)

Időközben már három hónapos is elmúltam, többet nyomok hat kilónál, növök mint a csóvány – ahogy errefelé mondják. (A szönci töszöm-möszöm beszédet nem értők kedvéért: csóvány egyenlő csalán.) Szüleim pedig úgy határoztak: itt az ideje, hogy látható jele legyen nemi identitásomnak. Ma délelőtt egy szenci ékszerboltban megtörtént az esemény, mely ezt bebiztosította: az üzlet egyik elárúsítónője egy Pierre Richard-filmre jellemző elfuserált stukkerre emlékeztető alkalmatossággal keresztüllőtte a... nem a szívemet, nem is a haskómat, de a jobb fülcimpámat. S hogy még nagyobb legyen a huncutság, ezután a bal fülem is megkapta a magáét. Büszkeséggel jelenthetem ki ugyanakkor, hogy ezúttal sem hoztam szégyent szüleimre. Szemeimben elmorzsoltam ugyan egy-két könnycseppet és pár másodperc erejéig szólásra nyitottam ajkamat, de jelenetet a rémséges pisztoly láttára sem rendeztem le! Szinte pár szusszanással elintéztem az ügyet, s így a két elárusítónő meglepetten konstatálhatta: ilyen baba is ritkán fut be ide, amely nem bömböli tele az étert egy fülcimpakilyuggatás miatt. Igen, igen, előre is köszönöm az elismerő kommenteket.:)