Persze nem örökké és nem is hosszú időre, csak pont egy éjszaka erejéig. Két héttel azután, hogy beköltöztünk somorjai otthonunkba, tegnap este először aludtam a saját szobámban, külön anyukáéktól.
Tegnap délután én magam kértem aputól, vigyük át a kiságyat a gyerekszobába - amelyben a kiságyon, egy szekrényen, funky szőnyegemen és a játékaimon kívül még semmi sincs -, majd este mindenféle ellenkezés nélkül itt aludtam már el. Vacsi után átöltöztem, befeküdtem a kiságyba, apuci pedig elmesélte a malacka és a farkas, majd pedig a sápi, utána pedig a somorjai kakas történetét. Én pedig szép lassan elszenderültem.
Ma Zsófikával is nagy dolgok történtek: először fordult meg. Háton feküdt, s "önerőből" jobbra fordult. Két és fél hónaposan. Nem emlékszem arra, hogy én ilyen korán kezdtem volna.
De hogy én se maradjak el az újításokban a hugica mögött, ma este egy kis meglepetéssel szolgáltam. Míg anyuka Zsófikával volt elfoglalva, apuci pedig az autóból hordta fel a dolgokat, szép csöndben letoltam a harisnyámat és a bugyimat, ráültem a bilire, pisiltem, majd felálltam, megtöröltem a megtörölni valót, a bili tartalmát beleöntöttem a WC-be, majd lehúztam magam után. Anyukáék pedig csak néztek, hogy ez hogyan jutott az eszembe. Hát hogyan? Úgy, hogy már nagy vagyok...
1 megjegyzés:
funky szonyeg...funky lany, nagyon funky story...
Megjegyzés küldése