Keresztény lettem

Vasárnap keresztény lettem. Ez volt életem egyik következő fontos állomása. Az ünnepségre megjöttek a távolabbi nagyszüleim is, és egy rakás olyan bácsi és néni látott és fogdosott össze aznap, akikről addig azt sem tudtam, hogy léteznek. Nagy a rokonság.:)

Péntek délután megjöttek a kassai nagyszüleim, a nagybácsimmal és a potenciális nénikémmel együtt. Megnéztek, megsimogattak, rámcsodálkoztak, örültek nekem – mondhatnánk: semmi új a nap alatt. Így kell ezt az újszülöttekkel. Szombat délután szintén ellátogattak hozzám, majd vasárnap már feje tetejére állt a ház. Fél egykor megejtettük a keresztelőt, és hogy a kissé már elbizakodott szüleimet (akik azt hiszik, én nagyon jó baba leszek) móresre tanítsam, a szertartás nagy részét végigbőgtem. Persze, nem magától jött az ötlet, nyomott az általam frissen kiprodukált kaki a pelusban – de hát mitől bőgjön a gyerkőc, ha nem ettől?
A keresztelő után hazamentünk, én az egyik szobába, a vendégek a másikba. Anyuci megetetett, én pedig szinte végigaludtam az egész délutánt. Közben megdajkált a féli dédnagymamám is – akit szintén most láttam először –, megszeretgéltek a keresztszüleim, nagybácsikáim... Szóval jutott nekem a jóból aznapra éppen elég.:)
Hétfőn aztán visszazökkentünk a hétköznapokba. Apuci munkában, anyuci otthon velem. Én pedig már hangosabban tudok bőgni, mint az első két héten. És ha valami baj van, már nem csak az orrom alatt motyorgok, nagyon is hangot adok nemtetszésemnek: „enni akarok“, „bekakáltam“, „fáj a haskóm“! Egy szó mint száz: igazi kisbaba lettem. Hopp, hogy el ne feledkezzünk róla: igazi keresztény kisbaba lettem.:)