Orvosoknál jártunk

A napokban kicsit kimozdultam otthonról. Na nem egyedül, vittem a szüleimet is. Vasárnap elkocsikáztunk a helyben lakó dédszüleimhez – sokmindenre nem emlékszem ebből a látogatásból, mert a szüleim az előszobában hagytak a kocsiban, én meg bosszúból végigaludtam a vendégeskedést. A dédik nyomban hozzá is fűztek, a „kicsi tiszta olyan, mint az Ivettka volt“ – kicsi alatt itt engem kell érteni, Ivettka pedig az anyukám –, betolják és ő szépen végigalussza az egész ittlétet. Na de kérem én, mit kell ezen csodálkozni? Én egy kulturált, jó baba vagyok, aki nem csinálja fölöslegesen a bordelt!

Tegnap orvos bácsinál és néninél jártunk. Apuci emiatt szabadságot vett ki, hogy autóval tudjon minket szállítani. Délelőtt Bazinba mentünk, ahol az ortopédorvos bácsi megnézte, nem lesz-e csípőficamom. Nem lesz. Anyukámék szépen pelenkáznak, minden rendben. Délután aztán újra gépkocsiba ültünk és irány Szenc, az én személyes orvosom! A néni megnézett, megmért – figyelem!, már 3 700 grammot nyomok! – és elmondta, amit már régen tudok: minden rendben van velem, egészségesen fejlődök. Csak így tovább! Az utóbbi napokban egyébként – amint a kép is elárulja – kissé kipattogtam. Orvos néni azt mondta, ez ilyenkor természetes, nem kell megijedni. És hát a meleg is megteheti a magáét.

Juppi, egy hónapos vagyok!

Szerdán megünnepeltem életem első születésnapját. Na jó, természetesen nem vagyok még olyan vén – egy éves! –, csak egy hónapos, de azért ez is már szép kis kerek kor, amit illik megünnepelni. Mivel tortákat és sütiket állítólag még nem papálhatok, be kellett érnem az anyatejjel. Látszólag már kezd kicsit uncsi lenni, hogy minden nap ugyanaz a felhozatal, de én egyenlőre elégedett vagyok vele. Ízlik. Mindent, amit anyuka kitermel nekem, megiszok. Az utolsó cseppig.
Az elmúlt napokban volt pár látogatóm is, lassan kezdenek csordogálni az újabb érdeklődők. Habár az okosok szerint az első hat hétben még nem nagyon kéne látogatókat fogadnom. Vasárnap a szüleim „bemutattak“ a falunak is, másfél óráig kocsikáztunk kint. Pár perc után annyira belefáradtam az útazásba – pedig nem is én toltam a kocsit –, hogy átaludtam az egész kiruccanást. Szerdán aztán eljött a nagy nap! Apuka egy fehér rózsával lepett meg engem, melyet decensen mellém tett az ágyikómba – még jó, hogy álmomban nem forgolódok, mindjárt beleakadtam volna. Állítólag anyuka is kapott egyet, de én azt nem láttam. Ő már szokott álmában forgolódni, így az ő rózsáját nem az ágyba rakták. Hát mit mondjak, milyen érzés egy hónaposnak lenni? Semmi különös, de örülök, hogy nekem is részem lett valami ilyesmiben. Riasztó viszont belegondolni, hogy vannak, akik már többszázszor magasabb kort is megéltek! (Anyuka például 297 hónapnál, apuka pedig már 343-nél tart! Hogy a nagyszülőkről már ne is beszéljünk...) Ennyire vének már?:) Én még nem akarok megvénülni!

Keresztény lettem

Vasárnap keresztény lettem. Ez volt életem egyik következő fontos állomása. Az ünnepségre megjöttek a távolabbi nagyszüleim is, és egy rakás olyan bácsi és néni látott és fogdosott össze aznap, akikről addig azt sem tudtam, hogy léteznek. Nagy a rokonság.:)

Péntek délután megjöttek a kassai nagyszüleim, a nagybácsimmal és a potenciális nénikémmel együtt. Megnéztek, megsimogattak, rámcsodálkoztak, örültek nekem – mondhatnánk: semmi új a nap alatt. Így kell ezt az újszülöttekkel. Szombat délután szintén ellátogattak hozzám, majd vasárnap már feje tetejére állt a ház. Fél egykor megejtettük a keresztelőt, és hogy a kissé már elbizakodott szüleimet (akik azt hiszik, én nagyon jó baba leszek) móresre tanítsam, a szertartás nagy részét végigbőgtem. Persze, nem magától jött az ötlet, nyomott az általam frissen kiprodukált kaki a pelusban – de hát mitől bőgjön a gyerkőc, ha nem ettől?
A keresztelő után hazamentünk, én az egyik szobába, a vendégek a másikba. Anyuci megetetett, én pedig szinte végigaludtam az egész délutánt. Közben megdajkált a féli dédnagymamám is – akit szintén most láttam először –, megszeretgéltek a keresztszüleim, nagybácsikáim... Szóval jutott nekem a jóból aznapra éppen elég.:)
Hétfőn aztán visszazökkentünk a hétköznapokba. Apuci munkában, anyuci otthon velem. Én pedig már hangosabban tudok bőgni, mint az első két héten. És ha valami baj van, már nem csak az orrom alatt motyorgok, nagyon is hangot adok nemtetszésemnek: „enni akarok“, „bekakáltam“, „fáj a haskóm“! Egy szó mint száz: igazi kisbaba lettem. Hopp, hogy el ne feledkezzünk róla: igazi keresztény kisbaba lettem.:)

Vihar a biliben

Az utóbbi napokban látszólag inaktív voltam. Pedig nem, csak a szerda éjjeli villám – melynek következtében csütörtök estig nem volt villany – és egyéb, előre nem látható technikai jellegű akadályok miatt nem tudtam internet elé jutni. Rövidebben: nem tudtam ellógni a szülőktől, mindig rám figyelnek.:)

Kedden anyukám haskójából kiszedték az öltéseket, babakocsit vettek nekem – apuka emlegetett valami fogadást, amelynek köszönhetően a haverjai vesznek nekem kocsit, de ennek betar(tat)ása eléggé irreálisnak tűnt... – új rucikat kaptam. Szerda éjjel életem legnagyobb viharát éltem át – pontosabban aludtam át, csak a szüleim és nagyszüleim gyujtogattak gyertákat és reménykedtek, nem tesz (sok) mindent tönkre a vihar, én közben nyugodtan szundikáltam. Csütörtökön nap közben nem volt áram, de mivel én anyatejre és nem áramra működöm, ezt nem különösebben érzékeltem. A felnőttek persze ilyen apróságból is marha nagy ügyet tudnak csinálni.
Tegnap délután meglátogattak minket a leendő keresztszüleim és végre személyesen is megismerkedhettem az unokatesómmal, Vikivel. Hozzám képest kegyetlen nagy csaj, pedig csak kilenc hónappal idősebb tőlem - egy évfolyamba fogunk majd járni. Hogy egy osztályba is-e, az majd kiderül.:) Tegnap este meglátogattak a nagybácsimék is, majd nagyon mély álomba merültem. Olyan mélybe, hogy éjjeli 11-kor anyuka és a nagymama próbáltak hosszú perceken keresztül felkelteni, merthogy már szopnom kéne. Csak apuka protestált, hagyjanak, addig örüljenek, míg alszok. Mintha megérezte volna, hogy a nagy felverés után egyhamar nem alszok majd vissza...:)

A nagy semmittevés

Vasárnap elérkezett az a nap, amikor semmi új sem várt rám és én sem kívántam semmivel sem meglepni a szüleimet. Csak tettük a nagy semmit. Aludtunk, ettünk, aludtunk, ettünk. Néha pedig egy kicsit odazendítettünk.

De hogy ne múljon el ez a nap sem érdekesség nélkül, belinkelek ide egy különböző szülési módokat bemutató kis videós összefoglalót (itt a link, ide tessék kattintani!). Én az első módon - császármetszéssel - jöttem világra, habár az én anyukámat nem altatták el, csak haskótól lefelé érzéstelenítették. Így végig magánál volt, ahogy előturkáltak engem belőle.:) A videók egy részét csak erősebb idegzetű blogolvasóimnak ajánlom, de az összeállítás tartalmaz egy "mókás" esetet is - szülést az Ikeában...

Megfürödtem

Szombat. Szabad nap. És fürdés. Szüleim szombat délelőtt Szencen vettek nekem egy szép kék kádacskát, és azt igérték nekem, abban csak én fürödhetek.:) Estefelé meg is lett az első pancsikázás. Késő délutánra már eléggé elfáradtam, este sem akaródzott felkelnem, de szüleim mindenképpen meg akartak fürdetni - pedig én tiszta voltam!:) "Csúf" módon álmomban levetkőztettek, "bedobtak" a kádamba, én meg nem győztem csodálkozni, hogy ez meg mi! (Még sírni is elfelejtettem!) A kórházban is fürdettek már, de az más volt. Nem a szeretteim, nem otthon, nem a saját kádacskámban. A tegnapi volt az első igazi pancsikálás! A fürdetés után pedig mindenféle illatos olajakkal és krémekkel kentek be. Nem csak a popómat, az egész testemet. Éjszaka megsajnáltam szüleimet és egyszer sem bőgtem nekik. Fáradtak voltak, hát aludjanak.:)

Az első éjszaka a szüleimmel

Tegnap tehát hazaengedtek a kórházból. Ezen én is egy nagyot csodálkoztam, mert a szomszéd szobában fekvő baba is aznap született, mint én, ugyanúgy - császármetszéssel -, mint én, ő mégis bent maradt még. Talán azért, mert neki még nem ment olyan jól a szopás, mint nekem, s elég sokat bömbölt is...

Délben érkeztem tehát meg, a nagybácsival és a nagymamival, és továbbra is minden körülöttem forog. Nyomban ki is próbáltam az új ágyikómat és a pelenkázóasztalt, amit direkt miattam csináltattak. Idáig minden tetszik.:) Délután hazajött munkából apuci is, így már együtt volt a család. Alig vártam ezt a pillanatot - végre megmutathattam, milyen szép hangom van! Éjszakáig több felvonásban, különböző intenzitással áriáztam, majd hagytam aludni a szülőket is. Reggelig még szoptam egy-kétszer, de alapjában azt hiszem, nem nagyon panaszkodhattak rám. Tegnap újabb pár néni és bácsi nézett meg engem. A nagybácsimon kívül e leendő keresztszüleimet is megismerhettem, és egy bácsit, aki pont úgy néz ki, mint a kassai nagypapám. Ők állítólag olyan fajta testvérek, akik ugyanúgy néznek ki - ez a másik bácsi itt lakik a szomszéd faluban. Ez tiszta jó, mert így a két sápi nagyszülőn kívül "látszólag" az egyik kassai is itt lesz a közelben.:)