Nagylánynak kiságy

Növök, fejlődök. Ez egy megkérdőjelezhetetlen tény. Ennek egyik legújabb tanúbizonyságát a hétvégén tapasztalhattam meg - s nem csak én, de szüleim pénztárcája is.:) Lassan kinövöm bölcsimet, így szüleim kiságyat voltak kénytelenek venni. Szombaton elmentek a svéd bácsi által üzemeltetett bútorboltba, ahol megvették új fekhelyemet. Még aznap összeszerelték és ki is próbálhattam. De csak pár perc erejéig, mert a matracot a használati utasítás alapján ki kellett tenni 24 órára a friss levegőre. Vasárnap estétől viszont már az új ágyikómban alszom.:)

Kassai látogatók

Az elmúlt hétvége gazdag volt az eseményekben. Nagy nap volt a kassai nagyszülők számára is, akik először láthattak engem újra élőben a keresztelőm óta.
Pénteken érkeztek – stílusosan repülővel – Pozsonyba, majd nyomban este meg is néztek engem egy röpke látogatás keretében. A féli dédnagymamál aludtak, ám szombaton is velem játszottak, majd vasárnap egy ebédre voltak hivatalosak a dédivel együtt. Érdekes volt látni, mennyi élő ősöm van még. Azt hiszem, ezt a tényt jól meg kell becsülnöm! Négy nagyszülő, három dédszülő. Ja és persze a két szülő. Nem sok babábak adatik ez így meg.
A kassai nagyszülők játszottak egy jót velem, s úgy éreztem, ha tehették volna, haza is vittek volna engem.:) Csak pechükre apuka csomag nélküli repjegyet rendelt nekik, a fedélzetre pedig legfeljebb 5 kilós pakkot lehet felvinni. Én pedig már több mint 6 kilót nyomok...:)

Ui: fotóalbumom természetesen folyamatos frissítés alatt áll.

Nulla egész három szakaszos

Így fogom majd néhány év mulva tanulni az alapiskolában annak a számnak a megnevezését, melyet 0,3333333333-nak jelölünk. Nem egy tized, tehát tizedes, sem egy század és így százados, de egyenesen egy egész szakasz hármas a tizedesvessző mögött, és valószínűleg ezért lett végül szakaszos a magyar elnevezése. Vagyis egy szakasz több, mint egy tized vagy egy század?...
A lényeg, ma pontosan ennyi éves lettem. Vagyis négy hónapos. Eddigi sikereim: megtanultam gagyogni, mosolyogni, jó nagyokat nyáladzani, éjszaka kitartóbban zaklatni szüleimet. Kaptam fülbevalót – és hozzá átlőtt füleket. 2,9 kilóról (ami a kórházból történő hazaengedésem pillanatában már csak 2,7 kg volt) 6,6 kilósra nőttem. Vagyis híztam. De ilyenkor ezt még lehet.:) Emellett pedig gazdagabb lettem két védőoltással. És sok-sok mosollyal és szép szóval, melyeket az engem meglátogató bácsiktól és néniktől kaptam.
A tegnapi nap sem múlt el esemény nélkül, ugyanis tegnap ünnepeltem életem első névnapját. Utólag is: éljenek a Teréziák!:)

Boldog születésnapot!

Én még csak hónapokban számolom földi ittlétem idejét – illetve az az időt, mióta kiengedtek a mindent eltakaró nagy haskóból –, mások már években. Sok-sok évben. Szinte belegondolni is furcsa, milyen lehet az, ha valaki 20, 45 vagy 76 éves. Én meg itt pöttöm alig négy hónaposan (vagyis 0,33 évesen) motyorgok magamnak a bölcsőben. S milyen meglepő vagy mégsem, de tény: így is körülöttem forog a világ. Hm, vajon meddig?...

Ezt a hosszú apropót csak azért vetettem képernyőre, hogy leírhassam az elmúlt hétvége egyik fő eseményét: szombaton anyukám években számított mérföldkőhöz érkezett. Már több mint negyedszázada van ezen a világon. Én ezúton is szívből gratulálok neki: további boldog és sikeres negyedszázadokat anyuka! És minden kisterézkének ilyen jó anyucikát kívánok!:)

Újabb képek a neten!

Büszkeséggel jelenthetem, hogy apukámnak sikerült magát végre kimotyognia, és több hetes szünet után újabb képeket tett fel rólam az internetre. (Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy úgy tűnt, vírusos lehet a fényképezőgép memóriakártyája, de lehet, hogy ezt csak apukám találta ki, hogy „megmagyarázza“, miért késett ennyit a fotók felcsapásával...) Ezeken a képeken továbbra is olyan jól mutatok, mint a korábbiakon.:)

Emellett elárulhatom: újabb meglepetéssel készülünk az irántam érdeklődők számára, de hogy pontosan miről lesz szó, az maradjon még titok. Máskülönben nem lenne meglepetés.:)
A képek a megszokott helyen érhetőek el - itt.

Igazi kislány lettem!

Ma délelőtt Szencen megkínzattam, ám ez a rövid kis tortúra feltétlen szükséges volt ahhoz, hogy elmondhassam magamról: igazi kislány lettem!

De még mielőtt belemélyednék a részletekbe, elnézést szeretnék kérni kedves visszatérő olvasóimtól, amiért sok héten keresztül megvárakoztattam őket/magukat/titeket. Minden blogger életében elérkezik az a pont, amikor elgondolkodik a jövőn, webnaplója írásának értelmén. Az elmúlt napoban sikerült lezárnom ezt a komoly blogfilozófiai dilemmát és így újra rendszeresen kívánom megosztani olvasóimmal élményeimet. Egy hétköznapi kislány hétköznapi történeteit.:)

Időközben már három hónapos is elmúltam, többet nyomok hat kilónál, növök mint a csóvány – ahogy errefelé mondják. (A szönci töszöm-möszöm beszédet nem értők kedvéért: csóvány egyenlő csalán.) Szüleim pedig úgy határoztak: itt az ideje, hogy látható jele legyen nemi identitásomnak. Ma délelőtt egy szenci ékszerboltban megtörtént az esemény, mely ezt bebiztosította: az üzlet egyik elárúsítónője egy Pierre Richard-filmre jellemző elfuserált stukkerre emlékeztető alkalmatossággal keresztüllőtte a... nem a szívemet, nem is a haskómat, de a jobb fülcimpámat. S hogy még nagyobb legyen a huncutság, ezután a bal fülem is megkapta a magáét. Büszkeséggel jelenthetem ki ugyanakkor, hogy ezúttal sem hoztam szégyent szüleimre. Szemeimben elmorzsoltam ugyan egy-két könnycseppet és pár másodperc erejéig szólásra nyitottam ajkamat, de jelenetet a rémséges pisztoly láttára sem rendeztem le! Szinte pár szusszanással elintéztem az ügyet, s így a két elárusítónő meglepetten konstatálhatta: ilyen baba is ritkán fut be ide, amely nem bömböli tele az étert egy fülcimpakilyuggatás miatt. Igen, igen, előre is köszönöm az elismerő kommenteket.:)

Az első mosolyok

A hozzám hasonló kisbabák abban a rendkívül kedvező helyzetben vannak, hogy gyakorlatilag a legcsekélyebb és legtermészetesebb cselekedeteikkel is nagy örömöt tudnak szerezni szüleiknek. Én például az utóbbi napokban elkezdtem mosolyogni. Mondjuk úgy, hogy tudatosan mosolyogni. Vasárnap reggel anyuka pedig már azzal a hírrel ébresztette apucit, hogy a „baba rámmosolygott“. Már nem csak „úgy“, de szépen, tudatosan – szólt az újság. Aztán ezt az örömöt a nap folyamán apukának is megszereztem, őreá is rásomolyogtam. És fokozatosan a többi, engem körülvevő emberre.
Néha mennyi kevés is elég a nagy boldogsághoz! Hajrá kisbabák, mosolyogjunk sokat!